Szeretem a munkám!

És nem csak azért, mert végre van:) Hanem úgy igazából nagyon szeretem! Lassan letelik a próbaidőm is, és remélem hosszabbítanak.
Vége van egy olyan munkám, ami változatos, amit élvezek - annak ellenére, hogy nem túl szakmai -, ahol szeretem a kollégáimat, ahol engem is szeretnek, ahová jó járni, ami kicsit háttérbe szorította az egyéb nagy vágyaimat(igen, gyerek kérdés, és ennek most nagyon örülök).

Légyszilégyszi maradjon ez továbbra is ilyen jóóó

Tùl a holtponton

Most kivételesen nem időhiány miatt nem írtam. Egyszer csak egy durva hullám alján találtam magam és jó sokat idôztem ott...persze nem direkt, csak nem találtam/találok megoldást. Még mindig munkát keresek. 4,5 hónapja, aktívan. Ami azt jelenti, hogy nem elég, hogy mindenhová be vagyok regisztrálva, naponta órákat töltök azzal, hogy az álláshirdetési portálokra nem felrakott hirdetéseket megtaláljam. Cégek honlapján kutakodok, illetve a szimpatikus vagy kevésbé szimpatikus, ellenben jó vagy közeli cégekhez beküldjem az önéletrajzomat, hogy dolgoznék náluk.
Van jó CV-m, van jó motivációs levelem, természetesen minden egyes álláshoz új. Nem tudom hány helyre jelentkeztem, de még eddig sehonnan nem hívtak vissza. Ez azért kiborító, főleg, hogy minden egyes kritériumnak megfeleltem, tök jó referenciáim vannak, és nem is kérek sokat. Szerintem. Iszonyatosan elkeseredtem, befordultam, és ez minden nappalomra és éjszakámra rányomta a bélyegét. Amikor csak volt egy szabad percem, ezen rágódtam. Szörnyű volt. Az a mázlim, hogy közben van pénzkeresési lehetőségem, így éhen éppenséggel nem halok, de sajnos ez ugye csak pillanatnyi, nem tervezhető és később semmilyen juttatásokkal nem jár. Mindig készenlétben állok és nagyon kiszolgáltatott a helyzet. De legalább nagyon szeretem:)
Volt kb 2-3 nagy kiborulásom óriás sírással üvöltéssel, hogy nem bírom tovább, nincs értelme az életemnek, aztán elmúlt. Már nem érdekel. Elfáradtam. Nem foglalkozom ezzel. Persze, ha látok valami jó kis hirdetést, jelentkezem rá, de az, hogy várjam, hogy hátha hívnak, már elmarad.
Néha elgondolkozom, vajon a sors milyen utat szánt nekem, mert lehet, hogy nem ezt, hisz régóta mindig ugyan oda vezet vissza.Mindig gyerekekkel foglalkozom. És tudom, hogy kéne az a saját, és akarom is, de félek, hogy nem jönnénk ki anyagilag, főleg úgy, hogy a minimumot kapnám, 28500 ft-ot. vagy egy pár ezer forinttal többet, mert az utóbbi 2 évben 9 hónapot dolgoztam....Előtte és közben fősulis voltam, tehát biztosított, de az az összeget nem növeli. Na mindegy. Meg kell várni, még Bálint is végez a suliban és lesz munkája. Ha neki egyáltalán lesz. Már ezen aggódom. Mondjuk a mérnök informatikával némileg könnyebb elhelyezkedni, mint a marketinggel, de ki tudja. Nem tudom, minden bizonytalan, és én folyamatosan csak félek, de nem tudok ellene semmit tenni.
Most élvezem a jó időt, spórolok, próbálkozom és kíváncsian várom, mi az én utam.
Közben pedig megvolt a 25. szülinapom, amit nem annyira viseltem jól, maradjunk ennyiben :P

munka update

Megkaptam a másik állást:)
Nem mondom, hogy maradéktalanul boldog vagyok, mert bár az irodatársammal nagyon jól kijövünk, a főnököm kedves, fizu is korrekt, de van egy ember aki igencsak megkeseríti az ott eltöltött órákat.
Meglátjuk mi lesz, ez még nagyon a jövő zenéje.
Mindenesetre innen üzenem, nagyon rossz embert választott, ha komolyan ki akar cseszni velem...

Nehéz

Megint nagyon régen nem tettem közzé semmit. Bár nem egy piszkozat várja a sorát, úgy érzem mielőtt azokat szépen sorban közzé teszem, most le kell írnom ami június óta gyűrűzik...Több titokzatos posztom is volt, tudom, hogy többen drukkoltatok is, mikor kértem.

Minden úgy kezdődött, hogy nagyon sok időt töltöttem májusban és júniusban a gyerekekkel, mind az öttel. Elkezdett sok lenni. Hogy nincs más, nincs szellemi igénybevétel, nincs felnőtt társaság. Közben én sem leszek fiatalabb már, jó, ez így hülyén hangzik, de el kell gondolkodni, hogy mit is szeretnék az élettő addig amíg nem leszek elsődlegesen anya és amikor már nem leszek az. Mert kell valami, kelleni fog. Ha nem is most érzem nagyon, de tudom, hogy fogom a gyerekek után.
Nem nagy örömmel, de elkezdtem munkát keresni...Nem úgy a szokványos módon, hogy gyorsan mindenre elküldöm a CV-met, csak nézelődtem, keresgéltem, fontolgattam a látottakat...
Végül láttam egy olyat, ami megtetszett. Nem minden feltétele, de a cég és a fő feladatok igen.Elküldtem. Erre az egyre. És 3 hét után felhívtak, interjúztam és következő héttől kezdtem is. Ennek pontosan 4 hete.

A harmadik napomon döntöttem úgy, nem maradok itt...mégis ott vagyok, mert cégen belül gyorsan megpályáztam egy másik pozíciót, amihez nagyobb reményeket fűzök, de kívülről nehéz lett volna nagyon bejutni. Erre is behívtak interjúra. Ez szerdán volt, azóta várom a választ ami elvileg hétfőn-kedden esedékes. Izgulok...Már nem azért, hogy felvegyenek, hanem azért, hogy úgy történjenek a dolgok, ahogyan a legjobb lesz nekem. Az előző pozit annyira akartam, hogy minden nap elmentem a cég előtt, hogy igen pont így, pont ilyenkor ide fogok járni nemsokára...minden reggel erre gondoltam. És megtörtént. Nem mondom, hogy megbántam, de bár ne akartam volna annyira, nem ért volna ekkora csalódás.Ezért most nem akarom mindenáron. Arra koncentrálok, hogy úgy történjen, ahogy a legjobb lesz. Ha nem kapom meg, akkor a mostani poziból eljövök és hiszem, tudom, lesz másik, ahol megbecsülnek, emberi hangon beszélnek velem.

Multinál dolgozni nehéz is és könnyű is. Sokszor személytelen és pont ez az előnye és hátránya is. Rossz, mert egy kis családias céghez jó bejárni, ahol a kollégák kedvesek. Itt ilyen nem igazán van, senki nem törődik a másikkal. És én most pont azt szeretném, hogy senki hozzám se szóljon, nyugalmasabb lenne, mint a jelen helyzetben. Viszont cégen belül nagyon sok új pozíció van amit ha az ember megpályáz, nagyobb eséllyel kerül be, mint egy külsős. Ezt próbálom kihasználni.

Meglátjuk mit hoz az élet, mindenesetre biztos, ha nem lesz jó és hasonlóan fogom érezni magam, mint most, akkor nem maradok egy percig se, semmi nem éri meg ezt a stresszt.

Izgulok

Ti is izguljatok velem holnap...aztán majd nemsokára el is árulom.

Vívódás

Két hete ismét erőteljesen vívódom a jövőmön. Gyakorlatilag szenvedek. Adódott egy munkalehetőség, bár nem csak rajtam áll, hogy elfogadom-e vagy nem, mert egyéni munka lenne. El is készítettük a társammal az ajánlatot a cégnek, de még nem derült ki, hogy megfelelőnek tartják-e, vagy visszautasítják. Igazából ebből indult ki minden, ugyanis az ajánlat készítését néhány nap munka előzte meg, feltérképezni a piaci viszonyokat stb. Mindez annyira jól esett, hogy azt el sem tudom mondani. A februári államvizsgám óta nem végeztem szellemi tevékenységet. Nem tanultam, csak a gyerekekkel voltam és itthon. És be kell valljam, hiányzik. Jó érzés alkotni, törni a fejem, szervezni...
A másik dolog, ami nagyon motivál, az a pénz. Pont kijövünk végül is, de nem ez lenne a cél ugye. Most tudnám megalapozni a jövőt, kicsit félre tenni. Nem is azért szeretnék jobban fizető munkát, hogy most magasabb színvonalon élhessek, mert ugyan elférne a gardróbomban még néhány ruha, de inkább a jövő. Hogy a gyerekeimet úgy szülhessem meg, hogy tudom, van biztonsági tartalék. Hogy ne 28 ezer forint GYESt kapjak.
Még nem siettetem a dolgokat, mert 3 hónapja még hallani sem akartam erről, és örültem, hogy rengeteget lehetek a gyerkőcökkel, csak az abban különbözött, hogy akkor folyamatosan tanultam mellette.
Szerintem minden embernek szüksége van szellemi aktivitásra is. Az, hogy kinek milyen mértékben, az már egyéntől függ. Az utóbbi 4évben nagyon sokat és nagyon keményen tanultam, és mindennek meg is volt az eredménye, sikerélményem volt, ezért nem volt nyűg. Persze egy egy vizsga előtt azért tudtam szenvedni meg utálni, de összességében jó dolog.
Nem akarok semmit elkapkodni, hagyom még kicsit, hogy sodorjon az ár, a folyamatosan változó gondolataim, de most már kezdem azért az energiáimat a munka irányába csoportosítgatni és lassanként hozzászokni a gondolathoz...

A nő helyzete - család és karrier

Régóta foglalkoztat ez a kérdéskör, de tegnap láttam egy riportot ezzel kapcsolatosan, és nagyon megindultak bennem a témával kapcsolatos dolgok.
Az nem titok, hogy sok gyereket szeretnék, kb 3-4-et reálisnak is érzek:) Szívesen is maradnék otthon velük évekig, sőt, szeretnék is. Mindegyikkel. Nekem ez egyfajta hivatásféle és hobby egyszerre.
Az érem másik oldala pedig, ez lehet, hogy furán fog hangozni, de elég jó eszem van. Nem akarok nagyképűnek tűnni, de mindig is nagyon könnyen átláttam mindenféle logikai dolgot, könnyen tanulok idegen nyelveket, felsőfokon beszélek franciául, tudok angolul, a németből sajnos már sokat felejtettem. Sosem állt tőlem távol a matek, de a humán tárgyak sem. A felsőoktatásban az előírt idő alatt végeztem, nem buktam meg, szakdolgozatom, szigorlatom, államvizsgám mind ötös. Elég jó a memóriám.
A munka nem büdös nekem, nem azért szeretnék otthon maradni a gyerekekkel, hogy megússzam a melót. Viszont az is igaz, hogy évekig nem szeretnék szemét munkát végezni aprópénzért.
De hogyan lehet összeegyeztetni a munkát és a nagycsaládot? Ha Apa eleget keres, akkor Anya maradhat otthon, tiszta sor. És ha Anya kicsit többre vágyna? Ha szeretne dolgozni is, de sehol nem kap lehetőséget, mert meghallják, hogy van gyerek, nem is egy, az már bonyolult esetnek számít, hiszen a gyerekek betegek lehetnek, a gyerekekért oda kell érni az oviba, suliba, és a munkáltatók köszönik szépen, ebből nem kérnek. Hozzáteszem az ő szemszögükből nézve ezt valahol megértem.
De akkor én, mint friss diplomás pályakezdő, mihez kezdjek? Legszívesebben most szülnék(igazából már évek óta:)) és 30 éves koromra iskolás gyerekem lenne. De nem szülhetek most, mert nem lenne rendes GYES, GYED stb. És mivel Bálint még nem diplomázott le, nem tudnánk megélni. Tehát kb 3-4 év múlva szülhetek.
Ez az időszak pont arra nem elég, hogy egy olyan tapasztalatot szerezzek, amire később lehet alapozni. Hiszen előrelépni ennyi idő alatt nem igazán lehet, és ugye említettem, hogy mindenféle kisegítői, asszisztensi melót, meg nem szeretnék csinálni, akkor inkább maradok bébiszitter, azt legalább imádom.
Így pedig már akkor nem lesz esélyem mikorra a gyerekek sulisok és visszamehetnék dolgozni. Azt, hogy "visszamenni" úgy kell érteni, hogy újra munkát keresni, hiszen 3 éves munkaviszonnyal 6 év kihagyás után senki nem fog visszavenni sehová. És akkor megint kezdődhetnének a megaláztatások sora. Túl öreg már, túl sok a gyerek, túl kevés tapasztalat.
Magyarországon jelenleg úgy látom, a család és a karrier között egyetlen logikai kapcsolat állhat, mégpedig a "VAGY ". Semmi "és", esetleg egy kis ez egy kis az. A nőnek már iszonyú fiatal korában döntenie kell erről. Nyilván, aki későn találja meg a párját akivel családot alapítana az más helyzetben van...
Alternatíva, hogy a nő beadja a kisbabáját a bölcsibe, ahol várólista van, elviszi magánbölcsibe ahol a keresete nagy százalékát ott is hagyja, és a gyerekét alig látja. Vagy még az is lehetséges, hogy Apa kimegy külföldre dolgozni, küldi haza a pénzt, és webkamerán látja a családját.
Szörnyű, de ez a valóság. Vagy csak én látom túl drámaian a helyzetet?
Anyák, leendő anyák akik olvastok, nektek mi a véleményetek erről? Ti hogyan oldjátok ezt meg?
Örülnék, ha most írnátok, szükségem lenne a tapasztalataitokra, véleményeitekre!