Elengedés

Nem vagyok túl izgalmas társaság. Évente írok, akkor is ha nyűgöm bajom van. Még az esküvőnkről se írtam pf...
Amikor úgy érzem, valami olyan van,amivel képtelen vagyok megküzdeni, azt írom csak le...

Ezer másik posztom témája volt már a gyerek. Hogy mennyire szeretnék. A férjem még nem szeretne, és teszünk is ellene. Ettől függetlenül én reménykedem. Hiába csak 1%, legalább van mibe kapaszkodnom.
Ebben a hónapban valamiért meg voltam győződve arról, hogy majd most. Figyeltem a testem, hogy mi történik, a lehető leghamarabb meg akartam tudni. Elég jól megy nekem a befelé figyelés, érzem a peteérésem, és minden apró változást.
Pé-től számított 4-5.napon enyhe szurkálást éreztem alhasban. Majd másnap megint. Elvileg beágyazódás jele lehet. A mai volt a 4.szurkálós napom. Viszont méhszáj egyre lejjebb, egyre duzzad a méhem, más tünet nincs, úgyhogy valószínűleg a nagy reménykedésben annyira bebeszéltem magamnak, hogy már a tûneteket is produkálom.
Itt az ideje, hogy elengedjem a képzelt babámat. Nem élhetem így a napjaimat. Szerettem volna megsiratni, de egyszerűen nem ment, még nem, de érzem, majd jônni fog, és akkor talán enyhül az űr...

A dátum

10 hónapja vagyunk jegyesek, kb március óta tervezgetjük az esküvőnket. Több dátum is volt már, több helyszín, tágabb és szűkebb vendéglista, nagyszabású és visszafogott mire végre kialakult, hogy mit is szeretnénk igazán, kikkel és hol.
Kitűztük a dátumot és lefoglaltuk a helyszínt. Azt hiszem, ezek voltak a legfontosabbak. A helyszín jelentősen meghatározza a létszámot és vendéglátási (kaja, pia, buli) lehetőségeit, így már ezen sem igazán kell agyalni.

Bátran kijelenthetem, hogy nagyon belefáradtam ebbe a folyamatba, és őszintén örülök, hogy még 8,5 hónapunk van a nagy napunkig, addig talán újra felveszem a fonalat, és újra tudok majd izgatottan erről beszélni.
Voltak itt családi drámák, harcok és megalkuvások, de ezek mind hozzásegítettek ahhoz, hogy kialakítsuk ezt a mostanit, ami számunkra tökéletes lesz, csak ezt az elején még nem így hittük:)

Szóval, 2014.07.12.

Szeretem a munkám!

És nem csak azért, mert végre van:) Hanem úgy igazából nagyon szeretem! Lassan letelik a próbaidőm is, és remélem hosszabbítanak.
Vége van egy olyan munkám, ami változatos, amit élvezek - annak ellenére, hogy nem túl szakmai -, ahol szeretem a kollégáimat, ahol engem is szeretnek, ahová jó járni, ami kicsit háttérbe szorította az egyéb nagy vágyaimat(igen, gyerek kérdés, és ennek most nagyon örülök).

Légyszilégyszi maradjon ez továbbra is ilyen jóóó

Tùl a holtponton

Most kivételesen nem időhiány miatt nem írtam. Egyszer csak egy durva hullám alján találtam magam és jó sokat idôztem ott...persze nem direkt, csak nem találtam/találok megoldást. Még mindig munkát keresek. 4,5 hónapja, aktívan. Ami azt jelenti, hogy nem elég, hogy mindenhová be vagyok regisztrálva, naponta órákat töltök azzal, hogy az álláshirdetési portálokra nem felrakott hirdetéseket megtaláljam. Cégek honlapján kutakodok, illetve a szimpatikus vagy kevésbé szimpatikus, ellenben jó vagy közeli cégekhez beküldjem az önéletrajzomat, hogy dolgoznék náluk.
Van jó CV-m, van jó motivációs levelem, természetesen minden egyes álláshoz új. Nem tudom hány helyre jelentkeztem, de még eddig sehonnan nem hívtak vissza. Ez azért kiborító, főleg, hogy minden egyes kritériumnak megfeleltem, tök jó referenciáim vannak, és nem is kérek sokat. Szerintem. Iszonyatosan elkeseredtem, befordultam, és ez minden nappalomra és éjszakámra rányomta a bélyegét. Amikor csak volt egy szabad percem, ezen rágódtam. Szörnyű volt. Az a mázlim, hogy közben van pénzkeresési lehetőségem, így éhen éppenséggel nem halok, de sajnos ez ugye csak pillanatnyi, nem tervezhető és később semmilyen juttatásokkal nem jár. Mindig készenlétben állok és nagyon kiszolgáltatott a helyzet. De legalább nagyon szeretem:)
Volt kb 2-3 nagy kiborulásom óriás sírással üvöltéssel, hogy nem bírom tovább, nincs értelme az életemnek, aztán elmúlt. Már nem érdekel. Elfáradtam. Nem foglalkozom ezzel. Persze, ha látok valami jó kis hirdetést, jelentkezem rá, de az, hogy várjam, hogy hátha hívnak, már elmarad.
Néha elgondolkozom, vajon a sors milyen utat szánt nekem, mert lehet, hogy nem ezt, hisz régóta mindig ugyan oda vezet vissza.Mindig gyerekekkel foglalkozom. És tudom, hogy kéne az a saját, és akarom is, de félek, hogy nem jönnénk ki anyagilag, főleg úgy, hogy a minimumot kapnám, 28500 ft-ot. vagy egy pár ezer forinttal többet, mert az utóbbi 2 évben 9 hónapot dolgoztam....Előtte és közben fősulis voltam, tehát biztosított, de az az összeget nem növeli. Na mindegy. Meg kell várni, még Bálint is végez a suliban és lesz munkája. Ha neki egyáltalán lesz. Már ezen aggódom. Mondjuk a mérnök informatikával némileg könnyebb elhelyezkedni, mint a marketinggel, de ki tudja. Nem tudom, minden bizonytalan, és én folyamatosan csak félek, de nem tudok ellene semmit tenni.
Most élvezem a jó időt, spórolok, próbálkozom és kíváncsian várom, mi az én utam.
Közben pedig megvolt a 25. szülinapom, amit nem annyira viseltem jól, maradjunk ennyiben :P

Továbbgondolt vágyak

Nem egyszer írtam már kisbabás vágyaimról. Ezek mostanában kezdenek kicsit átalakulni...Nem csak azért, mert szinte minden napomat 4 gyerekkel töltöm, néha megspékelve plusz 2-vel (és ez baromi fárasztó tud lenni:)), hanem azért is mert ahogy egyre közeledik (sajnos még mindig távol van) az a bizonyos "start" dátum, úgy kezd megszállni a nyugalom és az izgatottság. És új vágyaim alakultak ki, amikre sokkal többet gondolok már. Eddig csak magamra gondoltam, arra, hogy milyen lesz kisbabát várni egyszer. Most pedig már azért szeretném nagyon, hogy lássam Bálintot a közös gyerekünkkel. Ő is változik mostanában és jó felé halad. A fejemben van a kép ahogy ő és egy loknis kisangyal egymásra néznek. Iszonyúan várom már!

Bors

Legutóbbi városi sétánk alkalmával végre ellátogattunk a Bors Gasztrobárba, ami egy új fiatalos lendületes kis étkezde. Leveseket, bagetteket, sütiket és limonádékat turbóztak fel a séf srácok. Én pl ettem egy chilis-kókuszos sütőtök krémlevest, szigorúan trendi elviteles pohárban (4dl) és egy kis méretű bagettet, mely a french lady névre hallgatott. Különleges helyben sütött bagettecske málnás lilahagyma lekvárral, edami sajttal és csirkemellel töltve. Szóval tényleg egy kulináris élmény, amihez nem kell puccba vágni magunkat, és nem kell a fél fizunkat ott hagyni. Ugyanis mindezért kemény 890 ft-ot fizettem és a két fogás között pihentem fél órát. Tehát elég:)
A sütiket és limcsiket én most sajnos kihagytam, a bagett így is egy engedmény volt.
Aki teheti, látogasson el, mert nem csak a kaják fantasztikusak, hanem a kiszolgálás is élmény. Sose láttam még ennyire lelkes és jófej csapatot! Le a kalappal előttetek fiúk!

Villámgyors

Tegnap volt egy éves a diplomám, ma pedig a lakásom ünnepli a szülinapját:) Tegnap már tavaszi nagytakarítást tartottam, ez volt az Ő ajándéka.

Mikor valamilyen évforduló van, kicsit szeretek elmerengeni az elmúlt időszakon. Most úgy érzem, hogy jéézusom, hisz még csak most nézegettünk lakásokat, még bennem van az az érzés, mikor jöttünk a kifizetés utáni átadásra. És ennek már egy éve. Tényleg meg kell fogni minden pillanatot...