Nevelés-kérdés

Ért pár olyan impulzus az elmúlt időszakban, ami elgondolkodtatott, majd beszélgetés tárgya lett, ezért kicsit elmélkednék a témáról. Persze csak elméleti síkon, nem nézünk még szülői szerep elé. Pont ezért lehet, hogy később totálisan másként fogom gondolni.
Ha egy családba kisbaba érkezik, valószínű az újdonsült szülőkön kívül már mindenki "jobban tudja", hogyan "kell" gyereket nevelni. És ennek hangot is adnak.
Azért csak valószínű, mert sokaknak már volt dolguk gyerekekkel a szülővé válás előtt is-pl nekem. (évek óta fix családnak/családoknak segítek be, jelenleg 2 éve vagyok ugyan ott, 3 gyönyörűséggel)
Azért idézőjeles a jobban tudja és a kell, mivel ez egy olyan dolog-szerintem- amire nem lehet kijelenteni egyértelműen, h jobb rosszabb, és nincs olyan, hogy hogy kell, hisz az annyi mindentől függ.
Most saját magamból indulok ki, aki -nem csak e téren-, határozott elképzelésekkel rendelkezik. Ezek persze tuti, hogy formálódni fognak az évek során, és főleg miután saját gyerekem lesz, de az elvek nagy eséllyel maradnak.
Itt most az a rész érdekes számomra, hogy nagy általánosságban a pár szülei szeretnének segíteni, jót akarnak(remélhetőleg ugye...) és mindenbe bele akarnak/fognak szólni. Pedig ők is onnan tudják a dolgokat, hogy felnevelték a gyereküket. Akkor miért ne lehetne, hogy a fiatal pár is beletanuljon? Szerintem a nagyszülőknek már egyáltalán nem feladata a nevelés. Sőt. Ne akarjanak szabályokat, vagy más rendszert, a szülőkétől eltérőt. Fogadják el azokat amiket a szülők gondolnak, tesznek. Hatalmas baj úgyse származhat belőle. Én, ha kihordtam, megszültem a gyerekemet, azt magunknak tettem, azért h mi neveljük és ne más. És egy családon belül úgyis ezer különböző elmélet létezik. Az nagyon fontos, hogy az anyuka és apuka összhangban legyenek a nevelést illetően, és együtt álljanak ki a saját elveik mellett. A nagyszülőknek pedig ezt el kell fogadnia. Még, ha szerintük néha túlzásba is esnek. Hát melyik szülő ne esne túlzásba a pár napos/hetes csecsemőjével kapcsolatosan? akár az etetést, altatást tekintve. Vagy a "sír a gyerek"-kivegyük/ne vegyük ki dilemmát vizsgálva. Ha az anyuka hagyná hagy sírjon, akkor a nagyszülő ne menjen oda, hogy szegény gyerek. Ha pedig az anyuka kivenné, mert minek bőgetni szerencsétlent, akkor ne mondja a nagyszülő, hogy óóó hát a mi időnkben...meg hagy sírjon , hagy szokja meg stb...
Én sajnos nem emlékszem, hogy mikor mi picik voltunk akkor ebből miféle viták voltak, és családom sincs még, hogy tapasztalatom legyen, de kíváncsian várom, hogy miként alakul majd pár év múlva.