Lassan, de biztosan!

Ma beszerelték a konyhánkat, így most már nemsokára tényleg vége lesz a lakás projektnek, megszűnnek a dobozok és a napi rendszerességű takarítás.
Leszámítva, hogy az ablakok ügyében 4 hónap múlva lesz a bírósági tárgyalás, és az elméretezett fürdőszobaajtóval pedig egyelőre semmi nincs...
Mint már egyszer ígértem, hamarosan jön egy kis összefoglaló az egész felújításról, mert szerintem tanúságos és egyben megdöbbentő(lehet, hogy csak nekem) amit tapasztaltam a cégekkel, gyártókkal, szállítókkal kapcsolatosan.

Bárcsak...

Bárcsak sikerülne!
Van valami, amit nem szeretnék egyelőre elmondani, ugyanis nem merem leírni, félek elkiabálnám...
Ha teljesülne ez a vágyam akkor nagyot lendülnének a dolgok előre, legalábbis most ezt látom benne, és nagyon boldog lennék. Kérlek, szurkoljatok:)

Az élet Vele

Összeköltözésünk pillanatában 4 éve, 1 hónapja és 11 napja alkottunk már egy párt:)
Régóta vágyunk már erre, de soha nem voltak megfelelőek a körülmények. Persze ha nagyon kellett volna, meg tudtuk volna oldani, de úgy gondoltuk mind a ketten, hogy inkább kibírjuk még egy kis ideig, mint hogy nélkülözzünk.
Így is heti kb 3-4 napot töltöttünk együtt, ott is én vezettem a háztartást, szabad bejárásom volt, úgyhogy felért egy "félig együtt éléssel".
Mikor kiderült, hogy most már tényleg valóra válnak az álmaink és összeköltözhetünk, megkönnyebbülést éreztem. Azért, hogy egy helyen tárolhatom a ruháimat - hááányszor volt, hogy a változékony tavaszi időben halálra fagyva értem haza vagy éppen hőgutát kaptam út közben, mert vagy az előző napi szerelésben távoztam(nyilván alsóneműk kivételével) vagy volt mondjuk váltó pólóm, de a farmer fix volt. A táskámban egy csomó hely szabadult fel a piperék miatt ami állandó tartozék volt azelőtt. Nem bosszankodom, hogy "hjaj ez meg az megint Bálintnál, vagy otthon maradt..."
Ezeket hallva ismerőseim csodálkoztak, hogy miért nem érzek én ezeknél sokkal többet, főleg kettőnk kapcsolatát illetően. Pedig én nem éreztem. Így is sokat voltunk együtt. eltelt 5 hét, továbbra is mindenki azt kérdezi, hogy milyen együtt élni, mi változott. És tényleg semmi:) Csak sokkal egyszerűbb lett minden és kevesebbet lógunk a telefonon:)
Kb ugyan annyi időt töltünk szorosan együtt, mint eddig, a többit viszont továbbra is magunkra szánjuk, csak egy lakáson belül. Én ilyenkor elmegyek futni, vagy otthon tornázom, olvasok, Bálint pedig belegyógyul a számítógépbe.
Azért a dolognak van annyi plusz feelingje, hogy nagyon jó érzés azt mondani, hogy a lakásom, az otthonom nem csak az a hely, ahová haza megyek és jó nekem, hanem hogy várnak otthon(ha fizikailag nem is mindig:)), hogy egymáshoz érkezünk meg.
A háztartásról pedig egy másik posztban szólnék, ez maradjon meg így,szépen:)

Vívódás

Két hete ismét erőteljesen vívódom a jövőmön. Gyakorlatilag szenvedek. Adódott egy munkalehetőség, bár nem csak rajtam áll, hogy elfogadom-e vagy nem, mert egyéni munka lenne. El is készítettük a társammal az ajánlatot a cégnek, de még nem derült ki, hogy megfelelőnek tartják-e, vagy visszautasítják. Igazából ebből indult ki minden, ugyanis az ajánlat készítését néhány nap munka előzte meg, feltérképezni a piaci viszonyokat stb. Mindez annyira jól esett, hogy azt el sem tudom mondani. A februári államvizsgám óta nem végeztem szellemi tevékenységet. Nem tanultam, csak a gyerekekkel voltam és itthon. És be kell valljam, hiányzik. Jó érzés alkotni, törni a fejem, szervezni...
A másik dolog, ami nagyon motivál, az a pénz. Pont kijövünk végül is, de nem ez lenne a cél ugye. Most tudnám megalapozni a jövőt, kicsit félre tenni. Nem is azért szeretnék jobban fizető munkát, hogy most magasabb színvonalon élhessek, mert ugyan elférne a gardróbomban még néhány ruha, de inkább a jövő. Hogy a gyerekeimet úgy szülhessem meg, hogy tudom, van biztonsági tartalék. Hogy ne 28 ezer forint GYESt kapjak.
Még nem siettetem a dolgokat, mert 3 hónapja még hallani sem akartam erről, és örültem, hogy rengeteget lehetek a gyerkőcökkel, csak az abban különbözött, hogy akkor folyamatosan tanultam mellette.
Szerintem minden embernek szüksége van szellemi aktivitásra is. Az, hogy kinek milyen mértékben, az már egyéntől függ. Az utóbbi 4évben nagyon sokat és nagyon keményen tanultam, és mindennek meg is volt az eredménye, sikerélményem volt, ezért nem volt nyűg. Persze egy egy vizsga előtt azért tudtam szenvedni meg utálni, de összességében jó dolog.
Nem akarok semmit elkapkodni, hagyom még kicsit, hogy sodorjon az ár, a folyamatosan változó gondolataim, de most már kezdem azért az energiáimat a munka irányába csoportosítgatni és lassanként hozzászokni a gondolathoz...

Csak a gondok.

Mostanában azért sem írok, mert túl sok negatív dolog ér, és nem szeretném, ha tele lenne a blog azokkal. Persze ezek is velem történnek, ezért egy gyors összefoglalónak helyt adok, de egyébként próbálom kizárni innen és az életemből is ezeket a negatívumokat.
A lakással kapcsolatosan továbbra is megy a huzavona nyílászáró ügyben, már jogi képviseletet is szereztünk, de ők sem hatják meg a céget, félek, per lesz ebből. (erről egyébként, ha lezárul az ügy, írok egy részletes beszámolót, mert ilyen egy mocsok céget...nah mindegy.)
A konyhát a héten leburkolja apa és valószínű már be is építik a bútort. Onnantól óriási könnyebbség lesz, hisz a maradék dobozok is eltűnnek, meg tudom szüntetni a hatalmas port, a nappaliból is a helyére kerül a tűzhely illetve a mosogatógép és az étkező asztal is megszűnik számítógépes asztalnak lenni.
A családban történnek jó és rossz dolgok is, sajnos több a rossz, rengeteg az összetűzés olyanokkal, akiket nagyon szeretek és nem szeretnék összeveszni,de ez a majd 3 hónapja tartó feszített tempójú felújítás már táncol az idegeinken, mindenki hamar ugrik.
Hogy a jó se maradjon ki a sorból, úton van egy általam nagyon régen várt kisember a családban, most már publikusan is:) Csak kár, hogy olyan messze laktok :(

És megint intimtölcsér

Egyszer már írtam erről egy posztot, de most muszáj kicsit update-elni. A héten elkezdtem keresni a tölcséremet, mert tudtam, hogy hamarosan szükség lesz rá. Aztán jött a felismerés: nem tudom kifőzni, mert nincs konyhám...
Sebaj, van még egy csomó maradék tamponom, legalább el tudom használni. Már az első napon teljesen ki voltam akadva, ma pedig már aranyba foglalnám annak a nevét, aki feltalálta a tölcsért.
Eddig is meg voltam vele elégedve, de most érzem csak igazán, mennyivel jobb, mint bármi más. Elmentem pár órára a városba, és ez pont elég volt ahhoz, hogy valahol cserélnem kelljen. A tölcsér kibírta volna... Éjjel megint fel kell kelnem, ez tölcsérrel szintén kimaradhatna. Előre kell gondolkodnom a következő napokra, hogy kb hány tampont vigyek magammal. Csomó wc papír fogy a kidobáshoz, ez tölcsérnél egy kis víz lenne...
Egy szó mint száz, a tölcséremet akaroooooom!!!
(Próbáljátok ki!)

Gyönyörű hétvége

Biztos, hogy még nagyon sokáig nem fogom elfelejteni április utolsó hétvégéjét, sőt, remélem sose:)
Szombat reggel a nyakunkba vettük a várost és a cuccainkat,és beköltöztünk:)
Erről majd még írok egy nagy összefoglalót, mert még van egy két rendezetlen ügyünk...
Vasárnap viszont azzal a céllal indultam útnak, hogy örömet okozzak, segítsek és élményekkel gazdagodjak.
Csilli érkezett értem két alvó kis királyfival fél 2 körül, hogy egy kis csomagtartó-logisztikázás után Szimcsiék felé vehessük az irányt. Először találkoztam mindannyiukkal, mégis könnyen oldódtam, Csillivel jót beszélgettünk az úton:)
Ugyan Szimcsi picit izgult, de ez természetes, ha valaki először lát valakit, ráadásul rögtön az otthonában. Azért viszonylag hamar múlt ez is, ahogy figyelgettem:)
Eszter, Milán és Ducó tündérvirágszálak, Esztert ringattam, Milán megmutatta hogyan is kell professzionális gödröt ásni Szimcsiék kertjében, és nem mellesleg hozott nekem virágot is.

A vidék egyébként csodálatos, megnyugtató, imádom az ilyen környezetet, ez kapcsol ki és tölt fel igazán! Köszönöm, hogy megmutattad nekünk gyermekkorod egy darabját!

Búcsúzáskor szokásom elérzékenyülni és befelé figyelni kicsit, most ez teljesen elmaradt, mert tudom, remélem, hogy nemsokára úgyis újra találkozom Veletek :)

Az utolsó pillanatokat Márk képei koronázták meg, egyszerűen csodálatosak!