2011. május 16.

Változás

Nem írtam egy jó ideje. Rettentően hullámzó a hangulatom. Egy klimaxos nő hozzám képest teljes harmónia. Hiába tudtam mindig, hogy eljön ez a pillanat, sőt egy ideje egyre jobban vártam. Aztán most, hogy eljött, hirtelen visszariadtam. Még 4 napig vagyok főiskolás. Után tényleg a nagybetűs élet következik. Annyira régóta vágyom erre. Nem számítottam semmire 3 éve mikor elkezdtem a sulit. Nem reméltem sem barátságokat, sem nagy örömöket és bulikat.Összességében mégis azt mondhatom, jól éreztem magam. Rengeteg tapasztalattal lettem gazdagabb, remek önismeret volt ez a 3 év. Feszegettem a saját határaimat. Most már teljesen tisztában vagyok a saját képességeimmel, legalábbis most ezt mondom:) Aztán valószínű, hogy még jó pár olyan alkalom lesz, amikor felülmúlom az elvárásaimat. Sőt, remélem, hogy lesz még.
Igazán mély barátságok nem alakultak ki, és ezt azért sajnálom. De mégis megismertem néhány embert aki a szívemnek kedves. És egyelőre megelégszem ennyivel.
Nem tudom mi lesz velem a nyáron, vagy jövőre. Tudom, hogy dolgozni fogok, de hogy hol, mit, milyen körülmények között, azt nem. Úgy, ahogy azt sem, hogy hol fogok lakni, hol és milyen lesz az otthonom. Már ha lesz.
Olyan ez az állapot, mint a házasság vagy a szülés előtti időszak. Tudtam, hogy el fog jönni a nap, amikor megtörténik. És nyilván vártad is, nagyon. Mégis hatalmába kerít valamiféle aggódás, hogy mi lesz ha...és mi lesz, ha nem leszel elég hozzá?vagy ha történik valami rossz, pedig hátralévő életedben ez volt az egyik nagy pillanat(időszak), amit elterveztél, vártál?
Jelenleg ilyesmikre gondolok. Ezek időről időre nagyon befészkelik magukat a fejembe, és akkor aztán semmivel sem tudom kiűzni őket. És elviselhetetlen leszek, és FÉLEK. csupa nagybetűvel. A jobb napokon bízom magamban, és tudom, hogy képes vagyok helyt állni, nem állhat semmi az utamba. A rossz napokon pedig minden lehúz, és hagyom is.
Most türelem kell hozzám. Rengeteg és annál is több. Bálint még bírja. Jó neki:) és persze köszönöm neki, és iszonyú hálás vagyok ezért, hogy ilyenkor is mellettem áll. Pedig nincs könnyű dolga, nekem elhiheted.
Mentségemre szóljon, hogy igyekszem....kifelé a gödörből, hogy aztán messziről elkerüljem.