1. Miért hullott darabokra a dizájnom:P
Természetesen ennél sokkal többről lesz szó a postban...Megint nagyon régen írtam. A nyaramat a szakmai gyakorlatommal töltöttem, októberig tartott, az előző postban már mindenből és mindenkiből elegem volt, ennek adtam hangot. Nem éreztem igazán jól magam a közepe felé, nehéz volt, hogy reggel korán kelek, 1 órát utazom a munkahelyemre, ott 8 órát töltök, majd ismét 1 óra haza.Miután végre otthon vagyok, jöhetett a mindenki után pakolás (persze csak ha nem akartam mocsokban lenni...és nem, nem akartam) hulla fáradt voltam, még egy percet sem foglalkoztam magammal (pl edzés, amihez nulla erőm volt), vagy Bálinttal, és már este 7 óra volt, és csak arra tudtam gondolni, hogy ha azonnal lefeküdnék aludni, akkor sem lenne elég időm ahhoz, hogy rendesen kipihenjem magam. Aztán néhány hét elteltével a helyzet kicsit jobb lett, beleszoktam. Mikor vége lett, már hiányzott:)
Azóta megírtam a szakdolgozatomat, februárban államvizsgázom és védek. Március 6-én van a diplomaosztóm. És vége az iskolás létnek. Jelenleg az én szakmámban a mesterképzésnek (tudjátok, a plusz 2 év) nem annyira látom értelmét, úgyhogy nem gondolkodom abban, hogy azt is elvégezzem most. Maximum, ha majd szükségessé válik. Tehát magától értetődne, hogy gőzerővel bújom az álláshirdetéseket és küldözgetem az önéletrajzomat városszerte.
Az érem másik oldala pedig, hogy 2,5 éve bébiszitterként dolgozom, egy fix családnál, heti több napot/estét. És abban érzem magam igazán jól, imádom mind a 3 tündérkét, családtagként kezelnek, és maximálisan boldoggá tesz. Nem munkaként tekintek rá, bármikor szívesen megyek, és egyszerűen csak jó.
Ha a szakmámban dolgoznék, napi 8 órát, akkor ez nem férne bele, mert nem csak esténként van rám szükség. Tehát fel kéne adnom azt, amit igazán szeretek, egy olyan dologért, amit szintén élvezek, ami miatt évekig tanultam, küzdöttem, és nem az átlagos egyetemista életvitelt folytattam mellette, sokkal komolyabban vettem. Nem mondom, hogy nem akarom, továbbra is érdekel, szeretek emberekkel foglalkozni, de a gyerekek...
Ha céghez megyek, az fix munkaidő, fix fizetés, de megrémít az, hogy mennyire le lesz korlátozva a szabadidőm. Persze, tudom, mindenki így csinálja.
Ha maradok, az összességében kevesebb pénz,mégis mindenre lesz időm amire szeretném, nem érzem magam stresszesnek, nem érzek nyomást.
Viszont éppen költözés előtt állunk, most alapoznánk meg a közös életünket, amihez ez a pénz biztosan nem elég.
Egy sokadik szempont, ami elég elöl szerepel a listán, maguk a gyerekek. Mióta az eszemet tudom, anyának készülök. Mióta felnőttem, várom a pillanatot, mikor már szabad utat kaphat a projekt. Addig pedig, 18 éves korom óta (6 éve) gyerekekkel dolgozom, mert így elviselhetőbb a várakozás, mert szükségem van a közelségükre. Ha ez is megszűnik, biztos vagyok benne, hogy lelkileg kikészülök, és még inkább nem fog tetszeni az aktuális állásom.
Aztán ismét egy kontra. Kb 3-4 év múlva már nagy valószínűséggel belevághatunk a családalapításba, amit első körben 2 egymás után érkező lurkóval indítanánk (1,5-2 év különbséggel). Nem vagyok egyáltalán bölcsőde párti, tehát legalább a kisebb 3 éves koráig szeretnék otthon maradni velük. Ez már 5 otthon töltött évet jelent a 2 csemetével, mikorra is, ha minden igaz 32-33 éves leszek. Ekkor már elkezdhetek dolgozni, hiszen, ha saját gyerekeim lesznek, már nem fogok bébiszitterkedést vállalni. Ha előtte nem dolgoztam a szakmámban, akkor valljuk be, elég kevés az esély bármiféle munkára 2 gyerekkel. Tehát a jövőmet illetően mindenképpen már most cégnél kellene dolgoznom...
Nos, hát így állunk. Ezeken agyalok nap, mint nap, éjszakánként felriadok és sokáig nem tudok visszaaludni. Zavar, hogy nincs jó és rossz, mindkét variáció jó valamiért, és mindkettőnek van hátránya is.
Nem tudok dönteni, és ez iszonyatos. Mostanában miután mindhárom manót ágyba dugtam, azon kapom magam, hogy csak nézem őket, és minden porcikám tiltakozik az elválás ellen. Másrészről pedig decemberben három napot is besegítettem a szakmai gyakorlatos helyemen rendezvényeken, és az is jó élmény volt. Felnőttek között lenni, mert arra is szükség van. Nem tudom, tényleg, de már kezdek teljesen besokallni ettől...
Több ember tanácsát is kikértem, és mindenki mást szemszögből látja a helyzetem, mindenki mást javasol. Minden tanácsért hálás vagyok/leszek!
