A dátum

Az elmúlt héten sokat beszélgettünk a baba témáról.
Én egyébként is szeretek erről beszélgetni, mert jó érzés, de most célzottabb volt, mint eddig.
Ő is sokat kérdezgetett, mert többször is úgy alakult, hogy velem volt pár órára munka közben, én meg azért, mert láttam a gyerekekkel, és olvadoztam. Annyira imádják őt, le sem bírják venni róla a szemüket. Imádom gyerekkel látni!
A nagy beszélgetések közepette egyszer csak szó esett arról, hogy milyen évszakban szeretnék én kisbabát. Persze nekem erről vannak elméleteim, hogy mikor szülnék szívesen, melyik évszak a legideálisabb egy csecsemőnek (persze úgyis bármikor jön az lesz a legjobb).
És akkor az elmélkedés hevében lefixáltuk az időpontot, hogy mikor kezdünk el próbálkozni:) Annyira izgatott voltam, hogy nem is tudtam aludni egész éjjel, pedig ez még igencsak a jövő zenéje. Mivel ez az egész dolog a család előtt is titkos lesz, úgy értem majd a projekt, sőt, én a 12. hétig mindenképpen szeretném titokban tartani, ezért nem fogom ide sem leírni ezt a tervezett dátumot, de annyit elárulhatok, hogy ez biztos nem idén vagy jövőre lesz.

Olyan jó így tervezgetni, főleg, hogy bármelyik pillanatban, ha ránézek, látom, hogy milyen jó apa lesz, a karjaiba képzelek egy fürtös kislányt, akinek pont olyan gyönyörű gesztenyebarna szemei vannak, mint Bálintnak.
Sokára lesz ugyan, de nagyon várom már:):)

Lassan, de biztosan!

Ma beszerelték a konyhánkat, így most már nemsokára tényleg vége lesz a lakás projektnek, megszűnnek a dobozok és a napi rendszerességű takarítás.
Leszámítva, hogy az ablakok ügyében 4 hónap múlva lesz a bírósági tárgyalás, és az elméretezett fürdőszobaajtóval pedig egyelőre semmi nincs...
Mint már egyszer ígértem, hamarosan jön egy kis összefoglaló az egész felújításról, mert szerintem tanúságos és egyben megdöbbentő(lehet, hogy csak nekem) amit tapasztaltam a cégekkel, gyártókkal, szállítókkal kapcsolatosan.

Bárcsak...

Bárcsak sikerülne!
Van valami, amit nem szeretnék egyelőre elmondani, ugyanis nem merem leírni, félek elkiabálnám...
Ha teljesülne ez a vágyam akkor nagyot lendülnének a dolgok előre, legalábbis most ezt látom benne, és nagyon boldog lennék. Kérlek, szurkoljatok:)

Az élet Vele

Összeköltözésünk pillanatában 4 éve, 1 hónapja és 11 napja alkottunk már egy párt:)
Régóta vágyunk már erre, de soha nem voltak megfelelőek a körülmények. Persze ha nagyon kellett volna, meg tudtuk volna oldani, de úgy gondoltuk mind a ketten, hogy inkább kibírjuk még egy kis ideig, mint hogy nélkülözzünk.
Így is heti kb 3-4 napot töltöttünk együtt, ott is én vezettem a háztartást, szabad bejárásom volt, úgyhogy felért egy "félig együtt éléssel".
Mikor kiderült, hogy most már tényleg valóra válnak az álmaink és összeköltözhetünk, megkönnyebbülést éreztem. Azért, hogy egy helyen tárolhatom a ruháimat - hááányszor volt, hogy a változékony tavaszi időben halálra fagyva értem haza vagy éppen hőgutát kaptam út közben, mert vagy az előző napi szerelésben távoztam(nyilván alsóneműk kivételével) vagy volt mondjuk váltó pólóm, de a farmer fix volt. A táskámban egy csomó hely szabadult fel a piperék miatt ami állandó tartozék volt azelőtt. Nem bosszankodom, hogy "hjaj ez meg az megint Bálintnál, vagy otthon maradt..."
Ezeket hallva ismerőseim csodálkoztak, hogy miért nem érzek én ezeknél sokkal többet, főleg kettőnk kapcsolatát illetően. Pedig én nem éreztem. Így is sokat voltunk együtt. eltelt 5 hét, továbbra is mindenki azt kérdezi, hogy milyen együtt élni, mi változott. És tényleg semmi:) Csak sokkal egyszerűbb lett minden és kevesebbet lógunk a telefonon:)
Kb ugyan annyi időt töltünk szorosan együtt, mint eddig, a többit viszont továbbra is magunkra szánjuk, csak egy lakáson belül. Én ilyenkor elmegyek futni, vagy otthon tornázom, olvasok, Bálint pedig belegyógyul a számítógépbe.
Azért a dolognak van annyi plusz feelingje, hogy nagyon jó érzés azt mondani, hogy a lakásom, az otthonom nem csak az a hely, ahová haza megyek és jó nekem, hanem hogy várnak otthon(ha fizikailag nem is mindig:)), hogy egymáshoz érkezünk meg.
A háztartásról pedig egy másik posztban szólnék, ez maradjon meg így,szépen:)