2011. augusztus 22.

A titok

Igen, megjöttünk a pár napos nyaralásból! Szuper volt! Annak ellenére, hogy nem terveztem semmit minden napra sikeredett valami program, úgyhogy nagyon jól éreztük magunkat:)
És akkor a féltve őrzöt titokra is fény derül. Már le merem írni, hiszen már 100%, 2 hete velünk van, és senki el nem veheti Őt:) (neeeeeem, még mindig nem babó)
Egy 5 hetes(most már 7) gyönyörűség. Nagyon szeretjük, annak ellenére, hogy vadászni tanul és minden hajnalban rajtunk gyakorolja tudományát. Egyébként Zserbó névre (nem)hallgat. Bújós kiscica:)
Nagyon örülünk Neki!!!!

2011. augusztus 2.

Balaton 2.0

Ugyan idén a záróvizsgám után már voltunk Balcsin, mégsem éreztem úgy, nyaralunk. Egyrészt még nem könnyebbültem meg teljesen, másrészt olyan hideg volt, hogy kértem Anyát, hozzon nekem meleg ruhát. Harmadrészt pedig akkoriban kezdtem sokat vigyázni egyedül a legkisebbre. Már túl volt az evős-alvós időszakon, kezdett nézelődni, és a család "féltékenységgel" vegyül örömére, hatalmasakat mosolygott, nevetett rám. /Féltékenység, mert tényleg nagyon sokat kaptam, öröm, hogy tudják, Baba megbízik bennem, jó kezekben hagyják, nem csak a Nagyokkal "bírok el"./
Olyankor csak ültünk a fotelben, baba az ölemben és néztük egymást. Órákig. Mikor a Nagyokra is vigyáztam, olyankor Baba csak a "tartozékom" volt, egy fix dolog a kezemben:)
Szóval nem tudtam elengedni magam, gondolatban siettem haza.
Azóta dolgozom, és heti rendszerességgel megyek újra a gyerkőcökhöz. Az agyam is elfogadta, hogy Baba megvár, bár nő, mint a gomba(már 4800 grammot nyom) attól még emlékszik. Azóta már hangos kacagást is kaptam tőle:)
Szóval most már az agyam is felkészült a pihenésre. A testem egyenesen sikít érte. Most még dolgozom(jóó, egy kis szünet belefér) aztán este 7kor ismét útnak indulunk Életem Párjával. Szombatig maradunk, ugyanis szombaton nagy eseményre készülünk. Ez egyelőre titok, nem merem még leírni:)
Nem aktív pihenést tervezek, csupán ébresztő kiiktatását, hatalmas sétákat, játékokat, olvasást és töltődést.
Reméljük a nap is sütni fog egy kicsit, jó lenne már végre!