Boldogság!

El sem tudom mondani mennyire boldog vagyok. Péntek éjjel Bálinttal eljegyeztük egymást:) Nem tudnám eldönteni, hogy várható volt, vagy teljesen váratlan. Az ismerősök és a család nem igazán lepődött meg, lassan az 5. évünket tapossuk így együtt, és már régóta a levegőben volt, de, hogy pont akkor és ott és úgy, az mind a kettőnknek meglepetés volt:) Mindenesetre csodás érzés, nem tudok betelni vele, Bálint iszonyatosan cuki, egy alkalmat sem hagy ki, hogy menyasszonynak szólíthasson, bár ez még nagyon fura, de élvezem. Nagyon kellett ez a kis plusz nekünk úgy érzem.
Esküvőt viszont még nem tervezünk, tavasszal szeretnénk tartani, de az idei az túl közel van, én most úszom ebben az állapotban, nem szeretnék szervezkedésre gondolni, mert akár milyen jó dolog, akkor is macerás. Szeretném ezt is kiélvezni, megélni a jegyességet is, úgyhogy ha valami miatt nem hozzuk előrébb, akkor 2014 tavaszán lesz a mi napunk:)

Ismét vágyakozás

A napokban megint őrületes vágyakozás kerített hatalmába egy baba iránt. Attól függetlenül, hogy az "alap érzés" évek óta kísér a mindennapokban, hullámokban rámtör a " nem bírom tovább" is. Ilyenkor más vágyam nincs, mint haza menni és azonnal nekilátni a projektnek.
Úgy érzem ma tetőzik ez a dolog, legalábbis nagyon remélem, hogy nem élek meg több magaslatot, vagy inkább mélységet a téma kapcsán, mert ez iszonyú fájdalommal jár...
Borzasztó rossz ennyire akarni valamit úgy, hogy gyakorlatilag semmit nem tehetek annak érdekében, hogy előrébb hozzam az időpontját.
És az is szörnyű, hogy egyedül a pénzzen múlik minden. Tudom, hogy ideális és tökéletes körülmények soha nem lesznek, de ameddig nincs egy teljes fizetés, addig nem vállalhatunk be ilyen plusz kiadásokat, mint egy gyerek.
Pedig nem költünk luxusra, nincsen autónk, még soha nem voltunk kettesben külföldön, a balatoni nyaralónkba járunk - ami egyébként nekem lefedi a tökéletes kikapcsolódás fogalmát.
Ameddig Bálintnak tart a suli, addig remény sincs arra, hogy beleférne egy kicsi.
Ugyanakkor amikor ilyen napokat élek meg, azon pörög az agyam megállás nélkül, hogy van, aki meg tudja oldani, de hogyan?? És, hogy mi akkor miért nem tudjuk? Valahogy biztos menne...De mi van, ha nem tudok neki mindent megadni? Áá..kibírom még azt a 2 évet.
Ha lehetne, már most teherbe esnék és csak 2 év múlva szülnék meg. Ilyenre miért nincs lehetőség?
Reménytelen vagyok...tudom...