Elindultam...

...a felnőtté válás útján. És jól érzem magam.
Évek óta "komolyabban" élek, mint egy korombeli lány. Ezzel nem szeretnék felvágni, se másokat minősíteni. Ez csupán egy megállapítás.
De mostanában indult el valami, ami már kétség kívül arra utal, kezdek tényleg felnőni. Tudatosabban élek, mint eddig, tervezek, szervezek, jövök, megyek, szeretnék, kitűzöm, csinálom, megvalósítom.
Nem érzem, hogy lenne olyan akadály, amit ne tudnék átugrani. Ha kell, neki is futok, de biztos vagyok benne, hogy megcsinálom. November óta tart ez az érzés. Furcsán tekintek saját magamra. Megváltoztam. Rá voltam kényszerülve, hogy átlépjem a saját határaimat. Kezdtem élvezni azt, amit tapasztaltam. Tudtam, hogy sok mindenre képes vagyok, ha akarok, de még álmodni se mertem volna, hogy ennyire túlszárnyalom a saját elvárásaimat. Pedig nem vagyok pesszimista. Bevallom, tetszett és izgalmas volt. Kinyílt előttem a világ. Jó, hogy ennyi mindent csinálhatok. Jó érzés korán felkelni, mert tudom, hogy mi vár rám. Minden nap egyre többet szeretnék. Olyan vagyok, mint egy kisgyerek, aki kezdi felfedezni a világot. Csak senki nincs mellettem, aki terelgetne. És ez a legjobb az egészben. Imádom. Mindig is a magam ura szerettem lenni. Ha bárki rám erőltette az akaratát, akkor csak azért se csináltam. Ha az ember valamit nem akar, akkor mondhat bárki bármit, az tényleg nem fog úgy sikerülni.
Ami kicsit megijeszt ebben az új helyzetben, az az, hogy november óta rendületlenül török egyre feljebb és feljebb, és még senki nem parancsolt nekem megálljt. Nem mintha ez annyira szükségszerű lenne. Csak a nagy számok törvénye alapján már közeledik az a bizonyos kudarc...Na nem mintha az meg tudna állítani. Tudom, hogy nem tud. Nem engedhetem. Nem engedem. Ettől függetlenül nem várom, de állok elébe, jöjjön aminek jönnie kell. Csak erősödni fogok tőle.

Velem együtt Életem Párjának sikerszériája is elindult. Ő is küzd. Ez nagyon jól esik, hiszen Benne "gyárilag" kevesebb van ebből, mint bennem. Ami hol tetszik, hol nem:)
Én dömper vagyok. Ő kevésbé. De hát mit is tudna kezdeni két dömper egymással:)
És most rajta is látom az akarást. Hogy megy előre. Ettől még inkább megerősödik bennem az az érzés, hogy jók vagyunk így együtt. Ahogyan egymást erősítjük. Én jóval csapongóbb vagyok. Egyszer iszonyatosan magasan vagyok, majd pedig képes vagyok nagyon mélyre zuhanni. Ilyenkor ő veszi át az én dömper szerepemet és ha akarom, ha nem, felkanalaz, összeszed, bátorít, és új erőt ad. Nála ezek sokkal ritkábbak. 3 év alatt 2 konkrét esetre emlékszem. Mind a kettő a sulival volt kapcsolatos. Ezért is vagyok ennyire boldog és büszke Rá, a mostani teljesítményéért.
Lassan már tényleg kinyílik előttünk a Világ, és úgy érzem, készek vagyunk, hogy meghódítsuk.
Természetesen EGYÜTT