"Tanú-ságos"

Még csak gondolatban tervezgetjük az esküvőnket, mégis komoly dologgal szembesültem: nincsenek barátaim. Jó, ez azért nem teljesen igaz. Van 1-2, és nem is kívánok százat, csak párat akire maximálisan számíthatok. Ez egyébként onnan jutott eszembe, hogy ki legyen a tanúm. És sajnos nem tudtam egyből rávágni. Valamiért nekem ez egy nagyon fontos dolog. Az, hogy egy ilyen meghatározó pillanatban csak 2 ember állhat mellettem. Az egyik ugye adott:) Én még sose voltam senkinek a tanúja, de az én szememben ez egy hihetetlenül megtisztelő feladat. És szeretném, hogy akit felkérek, ő is érezze ezt. Mármint nem kell hálálkodnia vagy ilyesmi, csak, hogy érezz, hogy azzal, hogy ő lett az, egyben azt is jelenti, mennyire fontos nekem.

Régebben teljesen egyértelmű volt, hogy ki legyen az, és nem is volt kérdés, és boldog voltam, hogy hosszú éveken át tartott ez az elhatározás. Aztán valahogy az utóbbi 1évben ez megváltozott. Az ő élete is alaposan felfordult, szerencsére pozitív értelemben lett bonyolult, de úgy gondolom, hogy ettől még nem kell ennyire megszüntetni a kapcsolatokat. Nem is megszüntetni, csak elhanyagolni. Mert egy sms, egy email, egy párperc telefon bele kell, hogy férje, akár mi is van. Szerintem. Ettől függetlenül nem zárom ki teljesen, de most az "inkább keresek mást" fázisnál járok.
Barátokat azért nem akartam soha felkérni, mert ők élvezzék inkább a dolgot kívülről, ki ki a maga párja, kísérője mellett. Nekem a legutóbbi esküvőn tök rossz volt, hogy egyedül kellett végignéznem, nem volt ott az uram mellettem (ő volt a tanú).

És egyébként fura, de ahogyan írom a bejegyzést, közben el-elmélázom a dologról,és egy olyan valaki jutott eszembe, aki végig itt volt az orrom előtt, aki kivétel nélkül mindig ott volt mellettem, akihez bármikor fordulhattam, akinek olyan dolgokat is elmondhattam, amit még anyának se akartam. Régen ilyen volt a "régi tanúm", az "új" is ilyen volt régen, de még most is. Remélem ez már tényleg soha nem fog megváltozni:)